Tájékoztatás a választási határidőkkel kapcsolatosan

2014. október 12. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármester-választáshoz kapcsolódó határidők:

A jelöltállításhoz szükséges ajánlások számának megállapítása: 2014. augusztus 18-án állapítja meg a HVI vezetője.

Polgármesterjelölt az lehet, akit a település választópolgárainak legalább 3 százaléka jelöltnek ajánlott. Nyírkarász község vonatkozásában 56 db ajánlás.

Képviselőjelöltté váláshoz a választópolgárok legalább 1 százalékának érvényes ajánlása szükséges. Nyírkarász község vonatkozásában 19 db ajánlás.

Választási kampányidőszak: 2014. augusztus 23-tól 2014. október 12. 19.00 óráig. A szavazóhelyiség bejáratától 150 méteres távolságon belül- közterületen-választási kampánytevékenység 2014. október 12-én nem folytatható. A plakátot az, aki elhelyezte vagy akinek érdekében elhelyezték 2014. november 11-én 16.00 óráig köteles eltávolítani.

Értesítők megküldése a választópolgároknak: 2014. augusztus 25-ig. Ha valaki nem kapja meg, akkor az állandó lakóhelye szerinti helyi választási irodához- jegyzőhöz- fordulhat, aki új értesítőt állít ki. Azok, akik még nem nagykorúak, de az októberi önkormányzati választásig betöltik 18. életévüket, ugyancsak augusztus 25-éig kell megkapniuk az értesítőt.

Helyi választási bizottság megválasztása: 2014. augusztus 31-ig 16.00 óráig

 

Ajánlóívek átadása: 2014. augusztus 25-től. Idén már öt évre választjuk a helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket. A választópolgárok több jelöltet is ajánlhatnak, de minden jelöltet csak egyszer. Az ajánlóívre rá kell vezetni az ajánlást adó választópolgár nevét, személyi azonosítóját, magyarországi lakcímét, anyja nevét. Az ajánlóívet az ajánló választópolgár saját kezűleg írja alá.

Jelölt bejelentése: 2014. szeptember 8. 16.00 óráig gyűjthetik az ajánlásokat és jelenthetik be a HVI-nál. A határidőig vissza nem vitt ajánlóív után a bírság összege ívenként 10 000 forint. A legkésőbb a határidő elteltét követő napon 16.00 óráig benyújtott, ajánlást nem tartalmazó ajánlóív után nem szabható ki bírság.

A helyi választási bizottság a jelöltek bejelentésére rendelkezésre álló határidő lejárta után sorsolja ki, hogy a szavazólapokon a jelöltek milyen sorrendben szerepelnek.

Választási bizottság megbízott tagjának bejelentése: 2014. szeptember 26. 16.00 óráig

Átjelentkezési kérelem, kérelem módosítása: 2014. október 10. 16.00 óráig a HVI-hez.  Átjelentkezési kérelmet az a választópolgár nyújthat be, akinek legkésőbb 2014. június 23-ig létesített tartózkodási helyének érvényessége 2014. október 12-ig tart.

Mozgóurna igénylés: 2014. október 10. 16.00 óráig a HVI-hez. Szavazás napján 15 óráig az illetékes szavazatszámláló bizottsághoz.

Nyírkarász község szavazóköreinek sorszáma, területi beosztása, valamint a szavazóhelyiségek címe:

–         001. szavazókör: Váci Mihály Általános Iskola 4544 Nyírkarász, Fő út 67.: Árpád út, Felszabadulás út, Fő út, Földvár út, Jókai út, Lipták tanya, Szabolcs út, Tass vezér út, Zrínyi út

–         002. szavazókör: Idősek Otthona Nyírkarász 4544 Nyírkarász, Fő út 21/A.: Ady Endre út, Arany János út, Bessenyei György út, Deák Ferenc út, Dózsa György út, Hajnal út, Hunyadi út, József Attila út, Kohntanya, Kossuth út, Kossuth köz, Levelesi út, Levelestanya, Madai út, Május 1 út, Móricz Zsigmond út, Nyulastanya, Petőfi út, Rákóczi út, Szabadság tér, Táncsics út, Új út

Letölthető dokumentumok:

Határozat ajánlások számáról