Emlékszem…

Emlékszem mennyire vártam a tavaszt,
hogy a világom virágba felöltözzön,
és rólam is elvigye majd a havat,
szürke létembe zöld költözzön,
de elmaradt a várva várt
nem ölthettem fel új ruhát,
rám simul kopott megszokott göncöm,
mint barna fakéreg hasal a rönkön.

A nyár jöttét is ünnepeltem,
a sárgába forduló sík mezőt,
s a hajamban pipaccsal énekeltem,
vártam egy rendhagyó menyegzőt,
és délibáb lett a dús lakoma,
elillant tőlem az íz-aroma,
mint egy kancsó víz illat nélkül,
állok a nyárban már álmok nélkül.

Zavaros kései megébredésem,
felcsicseregtek a hajnali fecskék,
legyőzött önző eltévedésem,
várakozásom is kinevették,
az ábrándozás mi megkötözött,
és hallom, amint a falak mögött,
a vágyakra vágott piros léken,
mint elveszett kisbárány bégeti: végem.

Paszternák Éva