Főzzön a Demecseri Káposztás Napokon

2011. szeptember 30, október 1-2 napján Demecser Város Önkormányzata megrendezi a VII. Demecseri Káposztás Napokat és a Városnapi Ünnepséget.

A káposztás ételeket főző és kóstoló csapatok mellett színes kulturális programokkal, kirakodóvásárral, versenyekkel várják a látogatókat a hétvége során, és mint minden évben, most is kiemelten kezelik a káposztával kapcsolatos hagyományokat, mint például a káposztagyalulást, és a legyalult káposzta taposását.

A rendezvény ideje alatt a közel 100 főző standon különféle ételek készülnek mind-mind a káposzta hozzáadásával.

A főzőversenybe nevező csapatoknak külön standot biztosítanak, mely 3X3 m nagyságú és egy 3X6 m-es előkerttel ellátott rész, önálló bemutatkozási lehetőséggel. A pavilonban 2 db sörpad garnitúrát is biztosítanak.

Éljenek a felkínált lehetőséggel és vegyenek részt a standjuk feldíszítésében, a település bemutatásában és kapcsolódjanak be a káposztához kötődő főzési versenybe is.

Jelentkezési lap

A főzőcsapatok által elkészített ételeket a rendezvényre látogatók kóstolójegy ellenében tudják megízlelni.

A kóstolójegyek ára: 300 Ft/db, melyből a főzőcsapatoknak bruttó 200 Ft/db összeget a rendezvény lebonyolítását követően visszafizetnek.

A visszafizetéseket 2011. október 4. napjától 2011. október 7. napjáig lehet igénybe venni Demecser Város Polgármesteri Hivatala Pénzügyi és Műszaki irodáján (4516 Demecser, Kétezer-egy tér 1. szám).

Visszajelzésüket legkésőbb 2011. szeptember 23. napjáig (péntek) 12.00 óráig szíveskedjenek megküldeni az alábbi elérhetőségekre:

Demecser Város Polgármesteri Hivatala

4516 Demecser, Kétezer-egy tér 1.

Mail: pm.hiv.demecser@gmail.com

Fax: 42/533-509

Tel:42/533-500

Kapcsolattartó: Székelyné Szilágyi Júlia köztisztviselő

Feltétlenül jelezzék, hogy 1 vagy 2 nap vesznek részt a rendezvényen, s ezt a jelentkezési lapon pontos dátummal jelöljék meg!