Óvó néni a versek birodalmában

Két évvel ezelőtt, június 12-én Forró Elemérnében megfogalmazódott egy gondolat, melyet azonnal papírra is vetett.

Ebből a gondolatból egy vers (Mióta) lett, mely, ha akkor nem születik meg, talán ma nem tudnánk, mennyire mély, őszinte érzések lapulnak meg Éva óvó néniben. Érzések a régmúltról és a jelen pillanatairól.

Ő egy anya, aki ír családja iránt érzett szeretetéről, egy nő, aki kiírja magából a fájdalmakat, egy hazafi, aki megírja szülőföldje himnuszát, és egy „kertész, ki közel harminc éve foglalkozik gyermekpalánták nevelésével”, kikhez mai napig vidám mesék, versek szólnak. Arról ír, ami éppen foglalkoztatja.

Ne riassz című bemutatkozó versében is olvashatjuk, hogy a szavak iránti érdeklődése már gyerekkorában elkezdődött, így méltán tehetjük fel a kérdést: Eddig hol volt ez tudás?

A válasz kézenfekvő, saját maga, Éva óvó néni sem tudta, milyen képességekkel rendelkezik, hiszen mint irodalmat kedvelő olvasó került először kapcsolatba a versekkel a virtus.hu oldalára tévedve.

Azóta hála Istennek akadt bőven jó szándékú ember, aki segítette, bátorította a szavak formálásában, melynek köszönhetően manapság már több száz költemény fűződik nevéhez, felolvasó délutánokra hívják, megbecsülik, elismerik munkáját.

Legyünk mi, nyírkarászi lakosok is nagyon büszkék településünk költőnőjére és olvassuk szívhez szóló verseit, prózáit itt a www.nyirkarasz.hu oldalon is a Versek- a szív hangjai menüpontban!

Ahol még olvashatják Forróné Éva néni költeményeit (Paszternák Éva,  Szaffy, moonlight szerzői névvel):
www.virtus.hu
http://iroklub.napvilag.net
http://7torony.hu
http://evaanyakonyve.blogspot.com