Sikeres Falunap

Jó időben zajlott le a 2010. évi Falunapi rendezvényünk, melyet jórészt az EMVA 6.463.02.01 Leader program keretében igénybe vehető támogatással sikerült létrehozni.

Az időjárás kegyes volt a rendezőkhöz, hiszen a 2010. szeptember 11-ére virradó reggel köd és legfőképp esőmentes volt. Így már a kezdeti fázis is, úgy, mint az árusok kipakolása, a színpad összeállítása, a vidámpark felállítása, a kispályás futballmérkőzések és a főzőverseny nevezői napsütésben kezdhették el a napot.

A hivatalos megnyitót délután fél kettőkor hallhatták az egybegyűltek Félegyházi Gábor polgármester úrtól, aki köszöntötte a lakosokat és a környékről érkezőket, majd ismertette a rendezvény programját.

Elsőként Lukács Kitti előadásában hallhattuk a Zöld mező című dalt, melyet Krivanics Ildikó kísért zongorával, majd Dudás Miklós, a Nyírkarász Idősek Otthona lakójának Itt van az ősz, itt van újra című verses előadása következett. Ezután Sivák Gábor és Hermann Bettina latin –amerikai táncos egyvelege felpezsdítette a hangulatot.

Az óvodások Vajas Pánkó és Papucsok című előadása is nagy sikert aratott, hiszen a jól betanult mesék és énekek azonnal mosolyt csaltak a nézők arcára. A Nyírkarász Idősek Otthona és „testvérklubja” az Ófehértó Gondozási Központ Idősek Otthona Klubja külön-külön produkcióval készültek, majd együtt szórakoztatták a közönséget egy közös produkcióval.

A Váci Mihály Általános Iskola Óvoda énekkara szintén dalcsokorral készült, akiknek műsorában Vaskó Barbara és László Orsolya szólót énekelt.  A kisvárdai Mistral ISE Nyírzem Mazsorett csoport hírnevéhez hűen szintén fantasztikus előadással örvendeztette meg a közönséget. Matyi Máté és partnere, Fodor Melinda pedig a nap folyamán kétszer is izzította a levegőt fergeteges táncukkal, majd a dombrádi származású labdazsonglőr, Karászi Roland vette birtokba a színpadot és kápráztatta el a nagyérdeműt.

A világ negyedik legjobb labdazsonglőre után ismét egy tánc következett, Takács Beatrix és Orosz Tamás előadásában láthattunk egy bécsi keringőt, majd később a FANAT-X tánccsoport egyesület versenyzői, a nyírkarászi Tóth Judit és párja, Magyar Dávid mutatták be tudásukat. A nemzetközi versenyeken is részt vevő párost hatalmas tapsviharral jutalmazta a közönség.

A gyerekek sem unatkoztak, ugyanis a Hinta Palinta Együttes a színpadra hívta őket és együtt énekelték az ismert gyermekdalokat. A tinédzsereket a Cozombolis és a Unique csavarta az ujjai köré, a felnőtt korosztály pedig a Nelson zenekar dalaira, valamint a Matyi és a Hegedűs produkciójára tombolhatott.

De ne feledkezzünk meg a kiegészítő műsorokról sem, Mátyókné Koszta Mónika csodálatos arcfestéseit majdnem minden gyerkőcön megcsodálhattuk, a vidámpark játékai is egész nap telt házzal működtek, az ujjlenyomat vételét végző rendőrök sem unatkoztak és az íjászok sem pihentek.

Külön gratulálunk a Kispályás Labdarúgó Bajnokság és a Főzőverseny résztvevőinek, akiknek a díjakat Krivács András, a baktalórántházi Fenyves Szálloda és Konferencia Központ igazgatója, valamint községünk polgármestere, Félegyházi Gábor adott át.

A tombolasorsolás fődíjaként egy 3 nap 2 éjszakás hétvégét sorsoltunk ki Miskolctapolcán, melyet egy nagyon szerencsés kezű Fő utcai lakos nyert meg, hiszen rengeteg ajándékot zsebelt be a fődíj mellett.

Természetesen volt tűzijáték is a 2010-es Falunapon, mely feltette a koronát a rendezvényre, hiszen idén is nagyon szépre sikerült.

Köszönjük a lakosoknak, hogy ilyen sokan részt vettek a rendezvényen és reméljük mindenki nagyon jól érezte magát!

További képekért kattintson IDE!