Tanácsok a közelgő ünnepek idejére

A karácsonyi bevásárlások kezdetén és az ünnepek közeledtével fokozott figyelmet kell fordítanunk értékeink védelmére. Erre azért van szükség, mert a bűnözők is tisztában vannak azzal, hogy az állampolgárok nagyobb összegű készpénzt tartanak maguknál, és ezek az előkészületek mágnesként vonzzák a zsebtolvajokat.

A bűncselekmények megelőzése érdekében a rendőrség – a társszervekkel együtt – fokozott járőrszolgálatot lát el a nagy tömegeket vonzó áruházak, piacok, bevásárlóközpontok, állomások, pénzintézetek és posták környékén egyaránt.

Kérjük, vegyék figyelembe az alábbiakat, és fogadják meg a jótanácsokat!

– A pénztárcát zárható belső zsebben, magunkhoz szorított táskában, esetleg felcsatolt övtáskában hordjuk a vásárlások alkalmával.

– Érdemes megfontolni a bankkártyás vásárlást (a PIN kódot sohasem szabad mellette tartani!).

– Táskát, pénztárcát ne tegyünk a bevásárlókocsira, mert akár az áruházban, akár a parkolóban eltulajdoníthatják egy óvatlan pillanatban.

– Gépkocsiban még rövid időre se hagyjunk látható helyen értékeket – még üres táskát sem -, mert ezek vonzzák az autófeltörőket. Akár nyitva hagyott, üres kesztyűtartóval is jelezhetjük, hogy gépjárművünkkel nem érdemes foglalkoznia az esetleges elkövetőnek.

– Soha ne hagyják a gépkocsi ülésén a kézitáskájukat, mobiltelefon készüléküket. Ha nagyobb értékű elektronikai eszközt vásárolnak, akkor a vásárlást követően szállítsák egyenesen haza, ne álljon az autó még órákig a parkolóba, tele drága, újonnan vásárolt eszközökkel. A jól szervezett tolvajbandák a parkírozóban is figyelnek és összehangoltan működnek. Pillanatok alatt kirámolják az autót és már csak hűlt helyét találjuk dolgainknak.

– Ha több napos utazást terveznek, ne hangoztassák környezetükbe, hisz ezzel is felhívják a figyelmet magukra. A szemfüles betörők alig várják, hogy tudomást szerezzenek olyan jól berendezett lakásról, ami több napig üresen áll. Utazás előtt csak a közvetlen környezetükkel tudassák azt, hogy nem tartózkodnak otthon. Bízzanak meg valakit, hogy naponta ellenőrizze a lakást, a zárakat, nyílászárókat. Fontos, hogy lássák a mozgást a lakásban az udvaron. Lehetőleg különböző időpontokban jelenjenek meg, ezzel is megelőzhetik a betörést, hiszen ha mindig ugyanabban az időben van mozgás a lakásban, akkor azt nagyon könnyű kijátszani.

– A pincék, garázsok, hátsó bejáratok zárainak biztonságosságára is fordítsanak nagy figyelmet! Előfordult, hogy a család az igazak álmát aludta, s észre sem vették, hogy a garázson keresztül kirabolták a házat. A tetten ért tolvaj sokszor az erőszaktól sem riad vissza, és akár sérülést is szenvedhet az álmából felriadt békés háztulajdonos.

– Az ünnepek alatt is fogadják kellő óvatossággal a különböző házalókat, adománygyűjtőket, akik úgymond „jótékony célra” gyűjtenek a Szeretet Ünnepén! Ne engedjenek be idegeneket a lakásukba!

Az utakon a balesetek megelőzése is elsődleges célja a Rendőrségnek. Éppen ezért a közterületen szolgálatot teljesítő egyenruhás és polgári ruhás állomány jelenléte akkor igazán hatásos, ha a megelőzésre maguk a vásárlók és közlekedők is figyelmet fordítanak!

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság által készített prevenciós kisfilmek az alábbi linken letölthetők:

http://www.police.hu/szabolcs/bunmegelozes/sza_vid_vedekez.html

Kérjük, Ön is legyen körültekintő, hogy bűncselekmény ne háborítsa az ünnepek nyugalmát!