Vers a kenyér ünnepére

Útravaló (A kenyér)
 
Egyszer úton voltam,
Stoppal Veronába,
Szalámi, s kenyér volt,
Ételül tarisznyámba’

 

De nem volt idő
Egy harapást sem enni,
Mert jöttek az autók,
És kellett integetni.

 

Már dél is eltelt,
De én még nem ettem,
Fájó fejemet,
Kicsit pihentettem.

 

Majd egy darab kenyeret
Úgy magába megettem,
Fél óra sem telt el,
S nem fájt már a fejem.

 

Azóta mindig van
kenyér a zsebemben.

 

Gyermekkoromban,
S Az előtt mindig.
Mikor az Ember evett,
S véletlenül leejtette a kenyeret,
Felvette, róla a port lefújta,
Megpuszilta,
Akkor úgy mondták, megcsókolta,
Majd az Ember a kenyeret megette.

 

A búzát az Ember lélekből termelte,
Hogy jó legyen termése, Imádkozott érte
Földjébe a legjobb magot vetette,
Papjával a vetést megszenteltette.

 

Mikor a búzát az Ember
aratni kezdte,
A búzaföld végén
Kalapját megemelte,
„Istenem segíts!” mondta suttogva,
S csak azután aratott,
Kaszája suhogva.

 

A búza az életet jelentette,
A búzát az Ember életnek nevezte.

 

Ha jó volt a termés, jövőre,
Meg volt az Ország kenyere.
Szent István napján van
Az új kenyér ünnepe.

 

A Hatalom a szépet, s jót ígérte,
A kereszt helyébe a csillagot tette,
Majd a padlásról a búzát lesöpörte,
Az Ember ezer éves hitét,
s Istenét elvette!

 

Az Asszony a Kenyeret
Lélekből sütötte,
Hogy jó legyen kenyere,
Kovászát mindig félre tette.
A kenyeret a kamrában
Védett helyre tette.
Ha megterített, az asztalra
Előbb a kenyeret tette.

 

Az Ember a kenyeret
Mielőtt megszegte,
Kezével keblére emelte,
Késsel a lapjára
A keresztet vetette,
A kenyér szeleteket
Az asztalra tette.

 

Gyermekét a szülő
A Kenyér tiszteletére nevelte.

 

Az asszony, kinek Ura
messzire megy,
A tarisznyába beletesz,
Legalább egy darab kenyeret.

 

Az éhes, kinek semmije sincs,
Koldul, s kéreget,
„Legalább egy darab kenyeret!”

 

Keserű volt a bujdosók kenyere!

 

Az öregember, ha szólni kívánt,
Ha gondját morogta,
Korára utalva, és hogy
Mennyi van megette,
Azt mondta,
A kenyere javát már megette.

 

Az ember munkája volt a kenyere,
S munkájával a kenyerét kereste.
A szülő, ki gyermekét felnevelte,
Kitaníttatta, azt mondta,
Kenyeret adtam a kezedbe’.

 

Ha az Embernek három szakmája volt,
Három mestersége,
Azt mondta büszkén,
Három kenyér van a kezembe’.

 

A kenyér, melyre Jézus áldozott,
A kenyér hitem szerint Krisztus teste!
Bűnét hagyja Az, Aki Azt megette.

 

A kenyér a szentséget,
A tisztességet,
Az Életet jelentette.

 

A magyar embernek
A kenyér az élete.

 

Becsüld meg hát a kenyeret!
Neveld Te is a kenyér tiszteletére gyermekedet!
Adja meg az Isten
A mindennapi kenyeredet!

 

Holtodig legyen kenyér a kezedbe”,
Kenyeret adj Te is
gyermeked kezébe’.
Eger, 2000. November

 

Snekszer Károly