Stoppal Veronába,
Szalámi, s kenyér volt,
Ételül tarisznyámba’
De nem volt idő Egy harapást sem enni, Mert jöttek az autók, És kellett integetni.
Már dél is eltelt, De én még nem ettem, Fájó fejemet, Kicsit pihentettem.
Majd egy darab kenyeret Úgy magába megettem, Fél óra sem telt el, S nem fájt már a fejem.
Azóta mindig van kenyér a zsebemben.
Gyermekkoromban, S Az előtt mindig. Mikor az Ember evett, S véletlenül leejtette a kenyeret, Felvette, róla a port lefújta, Megpuszilta, Akkor úgy mondták, megcsókolta, Majd az Ember a kenyeret megette.
A búzát az Ember lélekből termelte, Hogy jó legyen termése, Imádkozott érte Földjébe a legjobb magot vetette, Papjával a vetést megszenteltette.
Mikor a búzát az Ember aratni kezdte, A búzaföld végén Kalapját megemelte, „Istenem segíts!” mondta suttogva, S csak azután aratott, Kaszája suhogva.
A búza az életet jelentette, A búzát az Ember életnek nevezte.
Ha jó volt a termés, jövőre, Meg volt az Ország kenyere. Szent István napján van Az új kenyér ünnepe.
A Hatalom a szépet, s jót ígérte, A kereszt helyébe a csillagot tette, Majd a padlásról a búzát lesöpörte, Az Ember ezer éves hitét, s Istenét elvette!
Az Asszony a Kenyeret Lélekből sütötte, Hogy jó legyen kenyere, Kovászát mindig félre tette. A kenyeret a kamrában Védett helyre tette. Ha megterített, az asztalra Előbb a kenyeret tette.
Az Ember a kenyeret Mielőtt megszegte, Kezével keblére emelte, Késsel a lapjára A keresztet vetette, A kenyér szeleteket Az asztalra tette.
Gyermekét a szülő A Kenyér tiszteletére nevelte.
Az asszony, kinek Ura messzire megy, A tarisznyába beletesz, Legalább egy darab kenyeret.
Az éhes, kinek semmije sincs, Koldul, s kéreget, „Legalább egy darab kenyeret!”
Keserű volt a bujdosók kenyere!
Az öregember, ha szólni kívánt, Ha gondját morogta, Korára utalva, és hogy Mennyi van megette, Azt mondta, A kenyere javát már megette.
Az ember munkája volt a kenyere, S munkájával a kenyerét kereste. A szülő, ki gyermekét felnevelte, Kitaníttatta, azt mondta, Kenyeret adtam a kezedbe’.
Ha az Embernek három szakmája volt, Három mestersége, Azt mondta büszkén, Három kenyér van a kezembe’.
A kenyér, melyre Jézus áldozott, A kenyér hitem szerint Krisztus teste! Bűnét hagyja Az, Aki Azt megette.
A kenyér a szentséget, A tisztességet, Az Életet jelentette.
A magyar embernek A kenyér az élete.
Becsüld meg hát a kenyeret! Neveld Te is a kenyér tiszteletére gyermekedet! Adja meg az Isten A mindennapi kenyeredet!
Holtodig legyen kenyér a kezedbe”, Kenyeret adj Te is gyermeked kezébe’. Eger, 2000. November
Snekszer Károly
