Belakták az Egészségházat

Március első hetében teljesen benépesül az új egészségügyi komplexum. Dr. Pántlik Lóránt már hétfőtől, Dr. Karászi Zsolt pedig csütörtöktől rendel.


A gyógyítás, orvoslás története nagyjából egyidős az emberiség történetével, Nyírkarász község lakosai számára viszont az emlékek csupán az 1960-as évekre nyúlnak vissza.

Az idősek még talán emlékeznek azokra az időkre, amikor a háziorvos a Kossuth Lajos utca egyik házának melléképületében, nevezetesen egy istállóból kialakított helyiségben gyógyította a betegeket, vagy, hogy a csecsemő tanácsadás a Fő utca egyik félig összedőlt, több helyen megtámasztott romos épületében várta a kismamákat. De legalább működött ilyen szolgáltatás a községben, hiszen például fogorvos nem volt még abban a korban.

Később, sok utánajárás eredményeként épülhetett fel csak a régi helyén a mostanáig üzemelő orvosi rendelő, míg a szocializmusból maradt Pártház a védőnői szolgálatnak és a fogorvosnak adott helyet. Az orvosok ezzel a lépéssel modernebb körülmények között folytathatták munkájukat.

Akkor még nem is gondoltuk volna, hogy 2010-ben már egy teljesen új Egészségházban dolgozhatnak, amelyről büszkén állíthatjuk, hogy megfelel minden követelménynek és elvárásnak, hiszen jelentősen javult ez által az ellátás színvonala és a munkahelyi körülmények!

Háziorvosi rendelés:

Háziorvos: Dr. Pántlik Lóránt

Tel: 06-45/495-090

Mobil: 06-20/546-1056

Hétfő:   13-17 h

Kedd:    8-11 h

Szerda: 13-17 h

Csüt.:    8-12 h

Péntek: 8-12 h

Fogorvosi rendelés:

AESCULAP-DENT BT.

Fog- és szájbetegségek szakorvosa: Dr. Karászi Zsolt András

Tel: 06-70/563-0392

Fog- és szájbetegségek szakorvosa: Dr. Körmendi József

Hétfő: 13-19 h

Kedd: 7.30- 13.30 h

Csüt.: 13- 19 h

Védőnői szolgálat

Tel:06-45/595-003

Védőnő: Szoták Mihályné

Gyermekorvos: Dr. Veres Erzsébet

Fogadó óra: minden nap 8-16 h

Önálló védőnői tanácsadás: Hétfő 8-10 h

Általános tanácsadás: Kedd 10-12 h

Szülész, nőgyógyász rendelési idő: Hétfő 13-15 h (4 hetente)

Gyermekorvos rendelési idő: Szerda 10-12 h (4 hetente)