Lovasnap lesz hétvégén

Nyírkarász község határában első alkalommal kerül megrendezésre a Lovasnap 2010. július 18-án, vasárnap, melynek megnyitója délelőtt 10 órakor lesz.

A magyarság történetében ősidőktől fogva kulcsszerepet játszott a ló és a lovaglás, ezért itt az ideje annak, hogy községünk lakosai is megismerjék lovas kultúránkat, melyre az I. Lovasnap a megfelelő alkalom.

Az már bizonyos, hogy a programokat tekintve széles a kínálat. A szervezők nem csak a gyerekekre gondoltak, hanem a játékos kedvű felnőtt közönségre is, ugyanis a két akadályhajtás között lesz csirkefogó, sodróhajító, asszonycipelő, valamint kötélhúzó verseny.

A gyerekek számára lesz arcfestés, kipróbálhatják az íjászkodást, a bőrdíszmű készítést, és nem utolsó sorban tehetnek egy kört a térségjáró kisvonattal (Földvár-kör).

A rendezvény időtartama alatt lehetőség van tombolavásárlásra, melynek sorsolásán értékes ajándékok keresik gazdájukat!

Az egész napos rendezvényen élő zene szól majd, eredményhirdetés után pedig utcabál várja a mulatni vágyókat.

Időpont: 2010. július 18. (vasárnap)

Helyszín: Nyírkarász, Május 1. út vége

Program:

10.00: Megnyitó
10.30- 12.30: I Akadályhajtás
12.30- 14.00: Vetélkedők
14.00- 15.30: II. Akadályhajtás
16.00: Eredményhirdetés

Képekért kattintson ide!