Magyar lettem

Hivatalosan is bővült a magyar állampolgárok száma községünkben, hiszen a 2008-ban elindított kérelmeket elfogadták.

Ahogy Illyés Gyula mondta: „Magyarnak lenni nem származás, hanem vállalás dolga”, így az ember bárhonnan is jöjjön, megválaszthatja, hogy mely hazához szeretne tartozni.

Bár mindez nagyon hosszú folyamat, hiszen az első papírok beadásától, az alkotmányos alapismeretek elsajátításán keresztül az eskü letételéig nagyon sok idő eltelik. Tele megpróbáltatásokkal és reményteli várakozással.

Nyírkarász községben 2010.február 19-én két emberrel gyarapodott a magyarság. Pápainé Lőrincz Judit Bálintivna és Ladányi Ildikó Zoltánovna- akik Ukrajnában születtek-, honosítást kaptak Magyarország Köztársasági elnökétől, így a mai napon Félegyházi Gábor polgármester előtt ünnepélyes keretek között letették az esküt.

A névmódosítási okirat alapján Pápainé Lőrincz Judit és Ladányi Ildikó átvehették a magyar személyigazolványukat és lakcímigazoló kártyájukat.