Környékbeli iskolák diákjai versengen a héten

A Váci Mihály Általános Iskola az idén már 11. alkalommal rendezi meg, április 12–16. között, a már hagyományos Váci–hetet.

Az iskola 11 évvel ezelőtt vette fel Váci Mihály, a Nyírség írójának, költőjének nevét. Azóta minden esztendőben az ő emlékének szentelnek egy hetet, mely jó alkalom egy kis összecsapásra.

Hétfőtől érdekes és változatos vetélkedőkön mérhetik össze tudásukat a gyerekek, ugyanis a rendezvénysorozat április 12-én sportnappal indul, majd ezt a felső tagozatosok „Feszisz.hu” vetélkedője követi, melyen már nem az erő, hanem az ész számít.

Ezeken a versenyeken a Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség iskolái közül Ajak, Pátroha, Gyulaháza, Laskod és Nyírkarász diákjai versengenek.

A komoly megmérettetés ezzel véget is ér, hiszen a hét lezárásaként az iskola tanulóira már csak egy vidám, tavaszi vetélkedő vár.

A Váci- hét minden évben sok diákot vonz, reméljük ez idén is így lesz!

(A képek a 2009-es Váci- héten készültek.)