Idősek játékai az óvodában

A Nyírkarászi Váci Mihály Általános Iskola Óvoda idén, 2010. május 14-én először rendezte meg az Idősek napját, melynek célja az idősek és a gyerekek közötti szorosabb kapcsolat kialakítása volt.

„Mindannyiunk tágabb vagy szűkebb környezetében élnek idősek, több figyelmet kellene, hogy fordítsunk rájuk, legalább egy napra!”- nyilatkozta az óvoda vezetője, Belinszky Józsefné, aki a nagyszülők, az Idősek Otthonának lakói és az Idősek Klubjának tagjai körében ezekkel a szavakkal nyitotta meg a pénteki rendezvényt. Nevelési célként fogalmazta meg, hogy az öregekkel való törődés, az időseknek való örömszerzés életünk része kell, hogy legyen.

A bemutatkozás után a két generáció között azonnal egyfajta cinkosság jött létre, ugyanis a gyerekek a kedves, fehér hajú nénikéket az önfeledt játékaikba bevonták, ami egyben a nap fő célja volt.

A rendezvény során az idősek gyermekkori játékai kerültek előtérbe, melyeket az óvodás gyerekekkel közösen el is készítettek, mint például a csutkababát, szélforgót, sógyurmából és magvakból képeket, valamint kartonpapírból és kukoricaszárból lovacskákat.

De ezzel még korántsem ért véget a nap, ugyanis a középső csoportos gyerekek színvonalas előadással köszönték meg a megjelent időseknek a játékot, majd válaszul az Idősek Klubja tagjai tavaszi dalcsokorral lepték meg az óvoda lakóit, valamint meghallgathatták Sápi Józsefné és Szászi Istvánné kedvenc meséjét is.

„A fiatalok és az idősek, ha találkoznak, különös kapcsolat alakulhat ki közöttük, mellyel kölcsönösen segíthetik egymást. A mi kezdeményezésünk is ezt igazolta és remélem ez a rendezvény a jövőben hagyománnyá válik.”- zárta a napot Valika óvónéni, óvodavezető.

További képekért kattintson ide!