Araszolva

Hosszúra nőtt a vézna éjszaka,
kifosztva jött, üres álomzsákkal,
csak fájdalmat húzott maga után
araszoltam, mint csiga a nyálban,
s én elmerültem álmatlanságom
visszakullogó középpontjában.
Miért másoknak viszi a tömött,
sűrű, nyugtató, lebegő álmot?
Ha még egy életet kapok talán
erre választ majd akkor találok.
Most ténfergek még, és tapogatom
a fájdalmaim áradó kútját,
várom a hajnalt, és latolgatom,
az éjszakának kiadom útját.
Fordulok magamon százszor körbe,
reggel idegen néz a tükörbe.

Paszternák Éva