Eddig

Eddig a bölcs fák között haladtam,
utamra árnyként óvón ráhajoltak,
ezek a fák az éledő tavasznak
rügyeik zöldjével visszaválaszoltak.

Az út vitt, kevés virággal beértem,
a zöld illat áradó nyugalma bódított,
egyik fa törzsét gyakran megnéztem
hol a kis odú magánya hódított.

Itt lakom, s mint fürge lábú mókus
hordom a mogyorót, diót a polcára,
zsoltárt énekel a csalogány kórus,
és lelkemnek itt megtisztul oltára.