Határaim

“Bizonyság legyen e rakás kő, és bizonyság ez az emlékoszlop, hogy sem én nem megyek el e rakás kő mellett te hozzád, sem te nem jössz át én hozzám…”1Móz 31,52

Behatárolám kertemet,
mezsgyémet kövekkel szegem.
Gonoszok patás lábait
csorbítsa porrá,
oszloppá emelt fegyverem.

Hegyekké hordom a kemény
csendet magamban is,
dörömböl kapumon gyalázat,
alázás vihara,
legyőzlek akkor is.

Nem teszem lábam földedre,
kínálhatsz gőgöt, koronát,
trónt,
vérbársony szövetet,
hússzínű ideát.

Az én lábam kicsi,
hogy fejekre tapossak
éhezve vérre,
cipőm sincs,
kopott sarumnak zsinórján mérték,
emberek elrejtett szépsége.

Maradj magadnak kénköves,
szagodban osztódó
rothadó szapora,
terjedsz a világban,
gyilkolsz, mint ebola.

Lólábú rokonod,
követőd nem vagyok,
sem fegyverhordozó pajtás.

Új ággal integet életem karnagya,
Isai gyökréből zöldellő hajtás.

Paszternák Éva