Ne riassz!

Olcsó hajnal-fények dobják rám ruhámat,
nappalom priccsére ráhasal a bánat,
bogáncsos hajamból elfut már a festék,
monoton órákat ketyegnek az esték.

A föld-porond porában járva,
sütkérezem…
asszony-nő lényegem zsebreteszem,
teremtett világban eltörpült senki,
szavakat szoktam papírra vetni.

Nap-rivaldám fényes kozmoszában
ringatom őket,
dédelgetem mind a belém költözőket.

Ritka percek delén verseket faragok,
nem félek bukástól, költő én nem vagyok,
vagyok a szavaknak jogtalan őrlője,
szeretet-templomnak önkéntes papnője,
zsoltáraim zengnek más hasonló sorsnak,
keskenyre taposott úton vándorlóknak.

Lehetnék ösvény is, kút is ha szomjazol,
gyertya, ha vakságtól olykor botladozol,
kenyér, ha érzed éhségednek fájját,
satu, ha kívánod karom szorítását.

Utamra, ha tévedsz mezítelen gyere,
lépésed füvemen akkor lesz lágy zene,
talpadnak súlya is érintéssé nőhet,
ne riassz zajoddal harmatban fürdőket.

Paszternák Éva