Papírban élő

Nyár volt, kövér, vidám, kerek,
még nem csaltak tőrbe idegenek,
és a szőlő tövében ücsörögve
álmodoztam: a prés vajon
mennyi mustot tartogat őszre,
s olvadtam el, mint só a vajon.

Csak lassan értem nyarakból őszbe,
hol így, hol úgy néztem a csőszre,
ki egyszer adott, máskor elvett,
vigaszra azért mindig tellett, és
másokra időt pazarolva, üres
üvegek gyűltek a polcra.

*

A halál már nem ellenségem, a
fajtáját már ismerem, ha
hátul a nap, ő előttem jár, sokan
hiszik, hogy céltalan, és ártatlan
kire tőrkést dobál.

Sirattunk együtt halottakat, és
fájt minek fájnia kellett, életben
tartott a gyakori gyász, majd kulcsot
dobott a feloldozás, és a rácson az
ajtó nyílni kezdett.

*

Most papírok viszik az életem,
folyóra ejtett papírhajón, hogy
falvédő legyek gyerekszobában
festetlenül a fehér falon.

A maradékom sem hasztalan,
a régi stelázsid dísztelen,
filléres értékem örök darab, és
boldog  vagyok, hogy díszíthetem.

Paszternák Éva